Kedves Vásárlóink, átvételi helyszín: XIII. kerület. Tüzér u 1. TELEFONSZÁM VÁLTOZÁS!!! SZÁLLÍTÁS MPL futárszolgálattal: átutalással: 1300 Ft utánvéttel: 1600 Ft
Cikkek, írások

Kempelen Farkas

Kempelen Farkas 1754. január 23-án született Pozsonyban. Édesapja tekintélyes udvari tanácsos volt. Iskoláit Pozsonyban és Győrben végezte, majd Bécsben jogot tanult, de matematikával és fizikával is foglalkozott. Gyorsan felfelé ívelő karrierjének kezdetén latinról németre fordította Mária Terézia törvénykönyvét. A fordítás kapcsán személyesen is bemutatták az uralkodónak. A tehetséges fiatalember különböző megbízatásokat kapott az udvarnál. Először az udvari kamara fogalmazója, később titkára majd tanácsosa lett. Később a magyarországi sóbányák igazgatójának nevezték ki. Kempelen modernizálta a bányákat, műszaki és gazdasági újításaival jobb munkakörülményeket teremtett a bányászoknak és növelte a bányák jövedelmezőségét.

A következő feladata az volt, hogy mint a Bánság kormánybiztosa tisztítsa meg az elnéptelenedett területet a rablóktól. Kempelen teljesítette feladatát. A betelepülők számára munkaalkalmat teremtett, posztógyárat alapított Apatinban, s bevezette a délvidéken a len termesztését, faluközösségeket hozott létre. Jelentős szerepe volt a Nagyszombati Egyetem és annak hatalmas könyvtára Budára költöztetésében is. Sokoldalú ember volt, századának talán legnagyobb magyar polihisztora, építész-, vízépítő- és gépészmérnök egyszerre. Híres sakkozógépének készítése mellett a pozsonyi hajóhíd építésében tűnt ki. Erős szivattyút épített a pozsonyi vár vízellátásának érdekében, és 1772-ben írógépet készített Paradis Teréz, vak bécsi zongoraművész részére. Ő tervezte a méltán híres Schönbrunni kastély szökőkútját, s a himlőben megbetegedett Mária Terézia részére mozgatható betegágyat készített. Foglalkozott a gőzgép tökéletesítésének gondolatával, először alkalmazott gépeiben forgattyút, megtervezte a gőzturbina ősét. Ha megfelelő anyagi háttér állt volna rendelkezésére, hogy megvalósítsa terveit, a gőzgéppel kapcsolatos modern megoldásai révén megelőzte volna James Wattot. Csatornát tervezett az Adriához, részt vett a budai vár építkezésében, elkészítette a budai várszínház terveit, s közben népszerű és gyakran játszott drámákat írt, zenedarabokat szerzett, verseket költött, fordított, festett, rajzolt, rézmetszeteket készített. Rendkívüli nyelvtehetség volt, nyolc nyelven beszélt folyékonyan. Legfontosabb elméleti munkája az emberi beszéd mechanizmusáról, s egy általa szerkesztett beszélőgépről szólt. A maga korában egyedülálló könyv minden mai fonatikai, hangfiziológiai könyv elődjének tekinthető. 1804-ben hetven éves korában halt meg, meglehetősen szegényen, számos izgalmas munkát és tervet félbehagyva.

A sakkozó Török

Kempelen leghíresebb találmánya a sakkozó török volt. Megalkotásának előzményéről a következőket tudjuk:

A bécsi császári palotában megjelent egy francia matematikus, aki mágneses kísérleteket mutatott be Mária Terézia királynőnek. A jelenlévő Kempelen Farkas a nem túl bonyolult kísérleteket látva kijelentette, hogy hat hónapon belül olyan automatát készít, ami messze felette áll minden eddig feltalált hasonló szerkezetnek. Kempelen megtartotta szavát, s 1768-ban a császárvárosban bemutatta a „Török” elnevezésű ?sakkautomatát”. A gép egy 110 cm hosszú és 65 cm széles faládából állt, amelyhez egy 90 cm magas szék volt építve. A széken egy török ruhás, hosszúszárú pipát tartó fabábú ült. A találmány híre gyorsan bejárta Európát, s tekintélyes uralkodók akartak megmérkőzni a törökkel. Kempelen európai körútra indult, ahol gépével hatalmas sikert aratott.

Windisch György korabeli leírásából ismerhetjük a sakkozó török játékát.

„Ha ez a gép játszik. ? Itt meg kell mondanom, hogy mindent pontosan tudjon, hogy ez a gép balkezével játszik. Megkérdeztem, hogy mi lenne az oka és azt tudtam meg, hogy ez elkerülte a feltaláló figyelmét és ezt a kis hibát csak akkor vette észre, amikor munkájában már túlságosan előrehaladt, úgy hogy már nem tudta kijavítani. Ez azonban nem tartozik a dologhoz, mert érdekel az engem, hogy Tizián jobb vagy bal kezével festett-e? Tehát, ha ez a gép játszik: akkor ezt a karját lassan felemeli és a tábla jobboldala felé irányítja., ahol az a figura áll, amellyel lépni akar. A kezet irányító berendezéssel a kéz megfogja a figurát, felemeli és a tábla megfelelő helyére teszi. Ezután a karját egy párnára helyezi, amely a sakktábla mellett van. Ha ellenfelének egy figuráját elveszi, akkor azt eltávolítja a sakktábláról és ismét végig megy egy olyan mozdulatsoron, amilyent az előbb leírtam? Az ellenfél minden egyes húzásánál a gép megmozdítja a fejét és körülnéz a táblán. Ha a királynőnek ad sakkot, kétszer bólint a fejével, ha a királynak, háromszor. Téves húzásnál azonban megrázza a fejét. Ilyen eset nem ritkán fordul elő, mert minden játékos vagy néző szeretné látni, hogy ilyenkor mi történik. Ezért például, ha a futóval úgy mennek, mint a lóval, a gép azonnal megfogja az előbbit, s visszateszi a táblára, ahol előbb volt. ? Rögtön ezután a gép lép, tehát a húzás elveszett az ellenfél számára, szórakozottságáért, vagy szándékos csalásáért megbűnhődött. ? Ez is egy kis előny a feltaláló számára, aki a játék megnyerését a maga számára mindenképp meg akarja könnyíteni, mivel úgyis annyi mindennel foglalkozik, tehát nem fordítja teljes figyelmét arra, hogy jól is játszék, bár értelmes játékosnál nem is az a lényeges, hogy az automata nyer-e, vagy veszít, ha egyszer megfelelően tud lépni.”

A leírásból megtudjuk még, hogy mindig a ?Török” vezette a világos bábukat, s az esetek nagy többségében nyert. Hazai és külföldi mérnökök, matematikusok vizsgálták a gépet, hogy nyitjára rájöjjenek. Kempelen néhány lépésre állt a géptől, s láthatóan semmilyen hatást nem gyakorolt rá. A géphez mágnessel is lehetett közeledni, a működést ez sem befolyásolta. A gép belsejét megmutatták az érdeklődőknek, s az látszólag csak mechanikus elemeket tartalmazott. Feltehetően az automatát egy kisméretű ember irányította, aki elbújt a doboz belsejében. Ugyanakkor nem csak az ember elrejtéséhez kellettek különleges mechanikai és optikai trükkök, hanem komoly mérnöki tudásra volt szükség a karok mozgatásának megvalósításához is.

A gépben hosszú ideig egy Allgaier nevű német sakkozó, korának egyik legjobbja bújt el. Ő verte meg többek között Napoleont egy máig megőrződött játszmában már Kempelen halála után. Mivel a szerkezet 1854-ben tűzvész áldozata lett működésének számos eleméről nem sokat tudunk. Kempelen mindenesetre nem komoly tudományos munkának, hanem a tudományos munkáihoz szükséges pénz megkeresésére alkalmas játékszernek tekintette a gépet. Kempelen halála után fia, Károly eladta a szerkezetet, amit Malzel Lénárd egy bécsi mechanikus mester vásárolta meg, aki igyekezett a befektetett összeget mielőbb kamatostul visszaszerezni. Kőrútra indult a ?sakkozó Törökkel” melynek fontosabb állomásai Németország, Anglia és Hollandia voltak. A sikereken felbuzdulva a Török tulajdonosával tengeren túli útra indult. Amerikába Cuba szigetének érintésével érkeztek. Philadelphia városában 1840-ben váratlanul meghalt Malzel Lénárd, s a gépet elárverezték. Ezután múzeumba került Philadelphiában. 1854-ben egy nagy tűzvészben pusztult el.

Hogy nem vált a Sakkozó Török minden titka tűz martalékává, azt nagymértékben Edgar Alain Poe-nak köszönhetjük, aki részletes újságcikket jelentetett meg a szerkezetről. Vázlatfüzetében fontos adatok, rajzok őrződtek meg a gép működéséről. Poe segítségével választ nyerhettünk arra az érdekes kérdésre is, hogy a dobozban lévő sakkozó hogyan követte nyomon a játszma alakulását. A Török előtt lévő sakktábla minden egyes mezője alatt egy-egy rekesz volt található. A rekeszben felmágnesezett golyók voltak, melyeket a táblán álló bábok vas talpa magához vonzott és felemelt. Ha egy báb ellépett egy mezőről, akkor a báb alatt lévő golyó visszahullott a rekesz aljára, mivel a rekesz magas fala megakadályozta a golyó oldalirányú elmozdulását. a dobozban kuksoló játékos tehát arról nyert képet, hogy melyik mezőn van báb és melyiken nincs. A bábok színét és típusát magának kellett megjegyezni. Mivel egy igazán profi mester egy amatőrt akár vakon, a tábla nézése nélkül is meg tud verni, ezért az ilyen módon zajló ?félvak” játék bár nem volt könnyű, de nem volt lehetetlen.

A beszélőgép

Kempelen főműve Bécsben jelent meg, német nyelven 1791-ben. Ez a munka, Az emberi beszéd mechanizmusa sok érdekes és tudományos szempontból jelentősen előremutató eredmény mellett a beszélőgép szerkezetének és működésének leírását tartalmazza. A mű előszavában Kempelen ismerteti könyvének témáit, s taglalja a beszélőgép teljesítményét.

Mivel sokévi fáradtságos munkálkodás után szabad óráimnak gyümölcsét az olvasónak átnyújtom, nem hízelgek magamnak, hogy jelentős ajándékban részesítem őt. Minden haszon, minden eredmény, amit fölfedezéseim gyűjteménye képezhet, csak abban áll, hogy általa néhány süketnémának a beszédre tanítása megkönnyebbedik és azon emberek egy része, akinek hibás kiejtése van, utasításaim alapján e hibából meggyógyulhat. Ha e könyv értékét a haszna szemszögéből tekintve nem tartanák éppen magasra, akkor újdonságánál fogva a természet kutatóinak és különlegességet kedvelőknek ajánlható.

Ami egyáltalán az emberi nyelv elméletét vagy még inkább mechanizmusát illeti, mely e könyv nagyobb részét képezi, közel sem hiszem azt, hogy mindazt, ami ezen ismerethez tartozik, teljesen kimerítettem. Csak azon fölfedezésekre utalok, amelyek kísérleteim folyamán sikerültek, ezeket bizonyos rendbe sorolom, következtetéseket vonok le és alapelveket állapítok meg, amit különböző íróknál tévesnek találtam ? megkísérlem kijavítani és a fiziológiának ezen ágában néhány magyarázatot közlök. Amit a második részben a nyelv eredetéről mondtam, semmi összefüggésben sem áll e könyv címével ? az emberi nyelv mechanizmusával ? és így annál inkább elmaradhatott volna, mivel e tárgykörnek nagyon kiterjedt területe van, hogysem néhány lap korlátjai közé szoríthatnók. Mivel hogy e tárgyról gondolkodtam és ennek utána olvastam, úgy vélem, hogy néhány új megfigyelést tettem, így ezt az alkalmat nem akartam kihasználatlanul hagyni, hogy ezeket olvasóimmal ? további megfontolás céljából ? ne közöljem. ezért az olvasó tekintse ezeket annak, amik ? tulajdonképpen alkalmi gondolatoknak, ötleteknek.

A beszélőgépet, amelynek leírása a mű végén található, nem úgy nyújtom át, mint tökéletes és mindent már tisztán beszélő (kiejtő) művet. Csak annyiban hízeleghetek magamnak, minden túlzó önzés nélkül, hogy az ? bármilyen tökéletlen is még ? legalább jó alapja lehet egy tökéletes beszélőgépnek, Mindazonáltal ezzel a géppel már annyira jutottam, hogy kivétel nélkül utána mondhatok vele minden latin, francia és olasz szót, ahogy nekem előmondják, természetesen egyiküket jobban, érthetőbben, mint a másikukat, mindenesetre több száz szót egészen tökéletesen és tisztán pl.: Papa, Maman, Marianna, Roma, Maladie, Santé, Astronomie, Anatomie, Chapeau, Racine, Soupé, Charmante, Opera, Comédie, Pantomime stb. valamint hosszú és nehéz szavakat is: Constantinapolis, Monomotapa, Missisipi, Astrakan, Anastasius stb. A leírásból kitűnik, miért és mely részben tökéletlen még a gép. Minekutána egy ilyen gépnek kezdeti nehézségeit legyőzik, már csak azon múlik minden, hogy emezt toldalékokkal és javításokkal tökéletesítsék. E célból és ebben a reményben rendelkezésre bocsátom a gépnek egészen hű és tőlem telhető világos leírását. Bár akadnak ennek a találmányokban oly gazdag évszázadnak a végén olyan mesterkéz, amely tökélyre vinne egy eddig megvalósíthatatlan találmányt.

A sakkozógép lényegében csalás volt, még akkor is, ha megvalósításához, a bábuk mozgatásához, a játékos elbújtatásához komoly mérnöki ügyességre volt szükség. A készítőjét méltán híressé tevő sakkozó szerkezet azonban nagyban ártott a tudományos megfigyelések alapján elkészített, s valódi beszédhangokat kiadó beszélőgép hitelességének. Sokak úgy vélekedtek, hogy a beszélőgép működése során Kempelen mint hasbeszélő hozza létre a hangokat. Ebben a tévhitben szerepet játszott az is, hogy a gépet szinte csak Kempelen tudta működtetni. A gép általi hangformálás során a szájüreget a hangdoboz és a szájnyílást helyettesítő fúvóka közötti bonyolult szeleprendszerrel, levegőadagolóval helyettesítette Kempelen, s így az artikuláció folyamatában elsődlegesen az ügyes kezeknek volt szerepe. Mivel a gép használata még komoly kézügyesség mellett is hosszú tanulási időt igényelt, ezért a bemutatókon jelentkező érdeklődők nem igen tudtak hangokat kicsiholni szándékuk szerint a készülékből.

A beszélőgép feltalálásának története

A beszélőgép feltalálásának történetét Kempelen a következőképpen írta le: Egészen határozottan nem tudom már megmondani, tulajdonképpen milyen indíték vitt arra a gondolatra, hogy az emberi nyelvet utánozzam. Már csak arra emlékszem, hogy azokban az időkben, amikor a sakkozógépen dolgoztam, vagyis 1769-ben, már elkezdtem különböző hangszereket vizsgálni abból a szempontból, hogy találjak egyet közöttük, amelyik az emberi hanghoz a legközelebb állna. Semmit sem hagytam figyelmen kívül, ami hangot ad, magát a trombitát, a vadászkürtöt, sőt még a dorombot sem, s bár mindjárt gondolni lehetett, hogy az említett dolgokban nem sok keresnivaló akad a nyelv szempontjából, a továbbiakban mégis néhány fontos következtetést vonhattam le belőlük a nyelvnél előforduló kísérő (mellékes) körülményekre.

Számomra és mindenki számára közismert volt, hogy az oboa, a klarinét, a fagott stb. fúvókája áll legközelebb az emberi hanghoz, mert szerkezete némileg hasonlít az emberi hangréshez. Ugyanilyen jól tudtam, hogy hosszú idő óta, különösen Franciaországban az úgynevezett emberi hangot orgonákon alkalmazták, mely éppilyen kisebb-nagyobb klarinétfúvókákból áll; mivel azonban az emberi hangot nagyon tökéletlenül utánozzák és emellett fülsiketítő a hangjuk, ezért tervemhez nem találtam őket alkalmasnak. miután tehát minden ismert hangszert átvizsgáltam, találtam végre egyet, amely kívánságomnak eléggé megfelelt, egy ? a városokban ritkán látható ? hangszert, amely egy vidéki kirándulásomon véletlenül jutott az eszembe. Hasonló hangszert már sokszor hallottam, és kísérleteimnél nem kellett volna megfeledkeznem róla, de nem tudom, hogy történt, egyáltalán nem gondoltam már rá. Elég az hozzá, hogy egy vidéki sétám társaimmal együtt véletlenül egy falusi kocsmába vezetett, mely előtt néhány paraszt táncolt. Éppen szünet volt, amikor közelebb értünk, közben a zenész hangszerét hangolta. Már bizonyos távolságból hallottam valamit, amit nem tudtam eléggé megkülönböztetni. Az volt az érzésem, mintha egy gyermeket hallanék énekelni, aki minden két-három hangnál váltott, s nem tudott rátalálni a helyesre. amikor végre odaérkeztünk, mi volt az? ? egy duda, vagy amint itthon nevezik, egy bőrduda. Örömöm határtalan volt, amikor olyan váratlanul rátaláltam itt arra, amit oly sokáig kerestem, azt a hangot tudniillik, amely fülem szerint valamennyi eddig kipróbált közül a lehető legjobban megközelítette az emberi hangot. megvallom, zene soha akkora gyönyörűséget nem okozott, mini e lenézett bőrduda nyomorúságos bőgése.

Horányi Gábor