Kiadva : |
é.n. |
Állapot : |
Szép példány |
Méret : |
|
Postázási információk : |
|
Azonosító
: |
77318 |
Kategória: |
Érme, pénz / Érme |
Leírás
Mérete: 22 mm ÉH:0
Ezüstből vert kis példányszámú után veret,az eredeti érme fellelhetetlenül ritka. Az első magyar pénz, első példánya csak 1968-ban került elő, ezzel magyarázható, hogy az érem határozóban sem került bele.
A középkori Európában kizárólag az „Isten kegyelméből” uralkodó királyokat illette meg szuverenitásuk alapján a pénzverési jog. Királlyá koronázása után István is haladéktalanul megindította az önálló magyar pénzverést. Ahogy több intézményének példáját – rokoni kapcsolatok folytán – Bajorországból vette, így járt el ebben az esetben is. Ez az átvétel azonban nem nevezhető szolgainak, a pénzek bajoros mintáit a magyar ötvösök saját ízlésviláguknak megfelelően átalakították. Így István került első pénzének előlapjára a magyar királyi hatalom egyik jelképe, a lándzsa, LANCEA REGIS (a király lándzsája) felirattal, hátlapjára pedig a bajor pénzekről jól ismert karoling templom ábrázolása, oly módon átalakítva, hogy inkább honfoglalás kori motívumra hasonlít, semmint bajor előképére. A REGIA CIVITAS (királyi város) körirat a kibocsátás helyére utal, ezt a kutatás mai állása szerint István király székvárosával, Esztergommal azonosíthatunk. Később az éremkép egyszerűsödött, egyenlő szárú kereszt lett belőle, körülötte az uralkodóra (STEPHANVS REX) és Esztergomra (REGIA CIVITAS) utaló felirattal.
|